32.-33.-34. Fejezet

 

Harminckettedik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Colin halkan káromkodott az orra alatt, elmondva magát mindenféle bolondnak, amikor a teste reagált Sophie szavaira. Ha igaz, amit Leighton mondott neki a vámpírérzékekről, Sophie valószínűleg már tudta, hogy a szíve hevesen kalapál, és a légzése olyan gyors, hogy már szinte hiperventillál. És az is biztos, hogy nem kerülhette el a figyelmét a puha hasának nyomódó merevedés.

– Sophie – mormolta a férfi.

A lány felemelte a fejét, hogy felnézzen rá, gyönyörű, barna szemei tele voltak kérdésekkel.

– Valószínűleg ezt már korábban el kellett volna mondanom – kezdte. A lány szeme tágra nyílt és kissé rémültté vált, mire a férfi sietve folytatta. – Szeretlek, drágám! – Egyik kezének ujjaival végigsimított a lány puha arcán. – Akkor is szerettelek, és ez soha nem szűnt meg.

Lehajtotta a fejét, hogy gyengéden, érzelemmel telten megcsókolja a lányt. Ami illik ehhez a különleges pillanathoz. De a testének saját elképzelései voltak. A szája megérintette a lány ajkát, és végigsöpört rajta a nyers vágy, összeszorítva a gyomrát, és acélrúddá keményítve a farkát. Már majdnem tíz éve hiányzott neki ez, hiányzott Sophie, a buja domborulataival és a gyengéd szájával, a gyönyörű melleivel...

A nő halkan felnyögött, ujjai Colin haját rángatták, közelebb kényszerítve a férfit. Colin elvigyorodott a lány ajkai felett. És igen, ez is hiányzott neki.

Szájával nem hagyva el az övét, a karjába kapta a nőt, bevitte a hálószobába, és leeresztette az ágyra. A lány ujjai nyugtalanul kapirgáltak a férfi ingén, és Colin kivonaglott belőle. Sophia átváltott a farmerjára, kigombolta a gombot, és lerántotta a cipzárat. Nyúlt, hogy ő maga is kigombolja a nadrágját, de megállt, hogy figyelje Sophie-t, ahogy kibújik a szűk farmerből, és a fején keresztül lerántja a pulóverét.

Tudta, hogy manapság a vékony, keskeny csípőjű és apró fenekű nők a divatosak. De ez nem neki való volt. Szerette a puha csípő és a kerek has érzését az ujjbegyei alatt, az ínycsiklandó melleket, amelyek a mellkasához simulnak, amikor belesüpped egy nő melegébe. Egyszóval, amit egy nőben szeretett, az Sophie volt.

A lány elnyújtózkodott az ágyán, domborítva a férfi szemében lévő forróság alatt, büszke volt az idomaira, és csak csipke volt rajta, egy meleg rózsaszínű, egymáshoz illő bugyi és melltartó, amitől a bőre egészségesen kipirultnak tűnt az egyetlen éjjeli lámpa fényében.

– Vedd le! – morogta Colin, miközben a keze a farmerja cipzárjára tapadt.

Sophie gonosz vigyorral nézett rá. – Megteszem, ha te is! – dorombolta, négykézlábra emelkedett, és a férfi felé kezdett mászni az ágyon.

Colin figyelte, ahogy a lány közeledik, hatalmas mellei azzal fenyegettek, hogy kibújnak törékeny kalodájukból, csípője csábosan ringott minden egyes mozdulatával. Amikor a nő a cipzárjáért nyúlt, a férfi megragadta az ujjait, és a szeme felvillant, amikor találkozott a pillantásuk.

A nő halk, fülledt hangon felnevetett, amitől elakadt a férfi lélegzete.

– Óvatos leszek – ígérte, és előrehajolt, hogy megcsókolja a férfi farkát a farmernadrágon keresztül, csábító látványt nyújtva tökéletes fenekére.

Colin a lány hosszú hajának sűrű tincseibe fúrta az ujjait, miközben az lassan lehúzta a cipzárját. Hangosan felnyögött, amikor a farka végre kiszabadult, amikor Sophie finom keze súrolta a csípőjét, miközben letolta a nadrágját a combjáig.

A férfi a kezére csavarta a lány haját, eltartotta az arcától, hogy nézhesse, ahogy a nő lassan nyalogatni kezdi, nyelvével körbejárja a farkát, az ujjaival pedig alá nyúl, hogy a golyóit dajkálja. Kemény, gyors lélegzetet szívott be, amikor a lány a szájába vette, amikor felnézett, hogy figyelje a férfi reakcióját, ahogy fel-le kezdett mozogni, ki-be csúsztatva a farkát a dús ajkai között. Lassan mozgatni kezdte a csípőjét, minden egyes lökéssel egyre mélyebbre hatolva a lány szájába és torkába.

A farka megérintette a lány torkának hátsó részét, és Sophie sóvárgón felnyögött, a hang úgy rezgett a férfi hossza mentén, mint egy hangvilla. Colin lehunyta a szemét, és erősebben kezdett lökni, a heréi megfeszültek a lány ujjainak simogatása alatt, Sophia nyelve végigsimított rajta, miközben a szája egyre erősebben és gyorsabban szívta.

Colin felnyögött. Meg akarta dugni a nőt, benne akart lenni, és ő soha nem...

Jézusom!

Sophie végigfuttatta egyik körmét a heréje feszes bőrén, éles, intenzív fájdalmat okozva, amely minden érzékszervét túlcsordította. Egy rekedt kiáltást adott ki, ahogy minden gondolata eltűnt, ahogy minden idegvégződése hirtelen a farkára és arra a szükségszerűségre összpontosult, hogy most azonnal elélvezzen. Orgazmusa végigdübörgött a testén, kiindulva golyóiból és felfelé a farkán a tiszta, forró gyönyör rohamában. Sophie mindent elnyelt, körmei a férfi fenekébe vájtak, miközben belekapaszkodott, és megakadályozta, hogy széthulljon.

 

* * * *

 

Sophie körbeforgatta a nyelvét Colin lankadó farkán, és elmosolyodott, amikor a férfi ismét megremegett. Ujjai még mindig a hajába fonódtak, de most már gyengéden masszírozták, ahogy nagy teste izmonként ellazult.

Egy utolsó nyalintással visszahúzódott, és térdre emelkedett. A férfi átkarolta, arcát a nyakába temette, és gyengéden csókolgatta, felfelé haladva az állkapcsán egészen a szájáig. Kezei a lány fenekére ereszkedtek, gyengéden megszorítva azt.

– Neked van a legtökéletesebb feneked – mormolta.

A lány felnevetett. – Neked is! – Könnyedén megcsókolta a férfit, és játékosan beleharapott az ajkába. – Ha te megmutatod a tiédet, én is megmutatom az enyémet!

A férfi felkapta a fejét, kék szemei perzselően elszántak voltak. – Először te!

Sophie végigsimított ujjaival a férfi széles, izmos vállán, majd végig a karján, és élvezte a férfi kemény tapintását. Néhány centit hátrébb húzódott, és a sarkára ülve, megsimogatta magát, a keze lassan végigsimított a csipkével borított melleken, a keskeny derekán át a telt csípőjére, majd végig a combja külső oldalán. Colin tekintete minden mozdulatát követte, és összeszűkült a szeme, amikor a nő ujjai a combja belső oldalára kerültek, és szélesre tárta a térdeit, érzékien végigsimítva a kezével a puha bőrén és a punciját borító csinos csipkeháromszögön.

A férfi tekintete elidőzött a lány lábai között, majd hirtelen felkapta, hogy a szemébe nézzen.

– Meztelenül akarlak látni, Sophie!

A lány lustán elmosolyodott, nyelvét végigsimította a felső ajkán, miközben leengedte előbb az egyik, majd a másik melltartópántot, és érezte Colin elragadtatott figyelmének perzselését, miközben figyelte, ahogy a mellei lassan elkezdenek túlcsordulni a csipkés kosárkákon. Hátranyúlt, és kikapcsolta a csatot, előre engedte, érezte a megszokott öröm rohamát, ahogy a mellei kiszabadultak, felpillantott, és zihálva kezdte kapkodni a levegőt, ahogy a Colin szemében lévő éhség megkeményítette a mellbimbóit, fájó sóvárgást ébresztve benne.

Enyhén reszkető kézzel dobta félre a melltartót, mivel megrázta, amit Colin szemében látott. A férfi őt akarta. Ezt eddig is tudta. De a vágyának ereje, a puszta intenzitása... ez megrázta. Hozzászokott a riói fiatalembereihez, az emberi játékszerekhez, akikkel játszadozott egy ideig, majd félredobta őket; szeretőkhöz, akiket teljesen az ő szükségletei és vágyai uraltak. És hirtelen rájött, hogy Colin nem ilyen férfi. Ő ízig-vérig alfa volt, és úgy figyelte, mint egy oroszlán egy különösen ízletes gazellát.

– Colin – kezdte, de a férfi félbeszakította.

– A többit is, Sophie! – morogta. – Vegyél le mindent!

A lány nagyot nyelt, és ujjait a bugyijába akasztva, lerángatta a csípőjéről. De Colin nem várt. Letolta a farmerját és az alsóneműjét a lábán, majd egyetlen mozdulattal kilépett belőlük és az ágyra dőlt. A nő hanyatt esett, miközben a férfi végighúzta a bugyiját a lábán és át a lábfején, nagy kezei végigsimítottak a vádliján és a combjai között, még szélesebbre tárva azokat. De nem állt meg itt. Ujjaival végigsimított a nő puncijának selymes, csupasz bőrén, és elégedett mosollyal hümmögött az orra alatt, miközben két ujját a duzzadt redők közé csúsztatta, és saját síkos melegével kínozva a nőt, teljesen leplezetlenül kitárta a tekintete előtt. Amikor felnézett, gonosz csillogás jelent meg a szemében.

– Most én jövök! – mondta.

Sophia megrándult, amikor a férfi szája a csiklójára tapadt, addig szívogatta, amíg az éhesen nem kezdett lüktetni, és a nyelvének minden egyes érintése hihetetlen vágyat küldött a testébe – egy olyan áramütést, amelytől a nő állandóan a csúcspont szélén remegett. Kielégítette-e valaha is egy férfi ennyire? Vajon engedte nekik? Hangosan felsikoltott, amikor a férfi ugyanazt a két ujját, amellyel eddig simogatta, mélyen belé süllyesztette, pontosan abban a pillanatban, amikor elkapta a fogaival bizsergő csiklóját. A férfi ujjai lassan kezdtek ki-be mozogni, a nő pedig elébe ment a mozdulatoknak, kétségbeesetten várva az orgazmust, amely testének minden porcikájában kezdett felépülni, a duzzadt és sajgó melleiben, az orgazmusért szinte lüktető méhében. Megragadta Colin haját, még erősebben magához szorítva a férfi száját, attól félve, hogy igazi halált hal, ha a férfi nem elégíti ki hamarosan.

– Colin – zihálta, majd szótlanul felnyögött.

A férfi nyelve lustán végigsöpört a lány résén, gyors nyalintásokkal ingerelve lüktető csiklóját. Kihúzta az ujjait a lány belsejéből, és szürcsölve leszopogatta róluk a nő nedvességét, és közben végig őt figyelte. – Jó ízed van, Soph!

– Colin! – gyakorlatilag sikoltotta a férfi nevét.

A férfi felnevetett! De aztán szinte azonnal elkomolyodott, és céltudatos határozottsággal felemelte magát a nő teste fölé, csípőjével még szélesebbre tárva a lábait, nagy, kemény farka pedig előre-hátra csúszott a combjai közötti sajgó nedvességben. – Ezt akarod, drágám?

– Igen! – Sophia bólintott, majdnem felzokogva a megkönnyebbüléstől. – Igen!

Szorosan a férfi csípője köré kulcsolta a lábait, ujjai a férfi karjába fúródtak, erősen magához szorítva őt, nehogy a férfi azt gondolja, hogy tovább kínozza.

Colin kissé hátrébb húzódott, és lenyúlt, hogy farkát a lány bejáratához pozícionálja. Felnézve találkozott a pillantásuk, és megtartotta a tekintetét, miközben teljes, kemény, csodálatos hosszával mélyen beledöfött a nőbe.

Sophia felsikoltott, amikor keményen elélvezett, hüvelyének falai lüktettek a férfi hossza körül, és az orgazmus végighullámzott a méhén keresztül fel a melleibe, ahol megfeszítette a mellbimbóit, és a gyönyör erotikus hullámait küldte végig a testén. A lány hevesen ment a férfi mozdulatai elé, képtelen volt uralkodni azon a vágyán, hogy még többet érezzen – a férfi mellszőrzetének durva súrolásából érzékeny mellein, a farkának vastagságából, ahogy minden egyes lökéssel szélesebbre tágítja, a karjainak feszességéből, ahogy fölötte tartotta magát, erőteljes combjaiból és fenekéből, ahogy mélyen ki-be mozgott benne.

Sophia átölelte a férfit, körmeivel belemarva a hátába, és megérezve a meleg vért az ujjbegyei alatt. Colin hátravetette a fejét, és felnyögött, ahogy egyre erősebben nyomult. A lány közelebb húzta magához, akarta a szája érintését, a csókját.

Az ajkuk kemény, éhes csókban találkozott, összecsattantak a fogaik, a nyelveik mámorosan küzdöttek egymással. Sophia beleharapott a férfi ajkába, és először ízlelte meg Colin vérét. Forróság száguldott az ereiben, az a parányi korty olvadt lávaként száguldott a szívébe, és megpecsételte a sorsát. Colin Murphy az övé volt, és megölne bárkit, aki megpróbálná elvenni tőle.

– Élvezz el a kedvemért, Sophie – mormolta a férfi a nő szájára, a vére még mindig friss volt az ajkán. – Hadd érezzem, ahogy elélvezel a farkamon!

Mintha a szavai lettek volna a pszichés kapcsolók, Sophia egész teste megremegett az orgazmustól, minden izma, minden idegszála reagált a férfi követelésére. Az érzésektől elárasztva nyögdécselt, fel-felkiáltva, ahogy a gyönyör hullámai szökőárként átgördültek rajta, ide-oda dobálva őt, miközben a férfiba kapaszkodott. A combjai összeszorultak a férfi csípője körül, ahogy hullámzott alatta, hüvelyének belső falai simogatták a farkát, csapdába ejtve őt magában, amíg a férfi meg nem adta magát, és hátradöntve a fejét, üvöltve csatlakozott hozzá az extázisban, élvezetének forró kilövellései rohamként csapódtak a nő remegő méhéhez.

 

* * * *

 

Colin összeomlott Sophie fölött, akinek puha, telt mellei édes párnát képeztek a mellkasának. E mellek képe a nagy, duzzadt mellbimbókkal, amelyek keményen vágyakoztak a szája után, friss vágy lüktetését küldte egyenesen az ágyékába, lehetetlen elképzelésekkel incselkedve lelankadó farkának. Felnyögött, és oldalra fordult, levéve súlyát Sophie-ról, és magához húzta a nőt. Sophia ernyedten válaszolt, egyik karja a férfi mellkasára simult, mintha nem lenne ereje felemelni.

A férfi tiszta, férfiúi elégedettséggel mosolyodott el, és lefelé haladt a kezével a nő hátán, hogy megsimogassa azt a látványos feneket. A vágy újabb lökése szúrta meg az ágyékát, ezúttal gyenge rándulásra késztetve a farkát. A fickó lehet, hogy kimerült, de kezdett magához térni.

– Hallom, ahogy élvezkedsz – mormolta Sophie ásítva.

– Nem élvezkedek – felelte Colin. – Tervezem a jövőt!

– Ó, Istenem! – tiltakozott Sophie drámaian. – Téged nem lehet kielégíteni?

A férfi felnevetett. – Végül is.

Sophie felemelte a fejét, hogy rámosolyogjon a férfira, és végigcsókolta a mellkasát. A férfi kissé elgurult, és mindkét karjába zárta a lányt. A lány kezei a férfi háta köré csúsztak, majd felszisszent.

– Vérzel – mondta komolyan.

– Karcolások, azt hiszem – mondta, hirtelen tudatára ébredve a távoli fájdalomnak. – Majd begyógyulnak!

Sophie felült, és feszülten meredt a kezén lévő vérre. A férfi szemébe nézett.

– Gyorsabban meg tudom gyógyítani őket!

Colin nagyot nyelt. A lány szemei újra abban a furcsa borostyánszínű fényben ragyogtak, és a szextől elbódult agya végre felfogta, mit is jelent ez. A nő vámpír volt. És ő pedig vérzett.

– Úgy érted...

– A vérem meg tud gyógyítani – mondta a nő teljesen nyugodtan. – Nem csak a karcolásokat, hanem ezeket is. – Megérintette a sebeket és vágásokat, amelyeket a férfi Leighton életét majdnem elvevő lövöldözésben szerzett. Újra a férfi szemébe nézett. – És minden mást is, Colin. Ha iszol a véremből, tíz évvel fiatalabbnak fogod érezni magad.

Colin pislantott. – Erről beszéltél a birtokon? Amikor azt mondtad, hogy Raphael meggyógyítja Leightont? Úgy érted, hogy szó szerint meg tudja gyógyítani?

– Igen.

– De... nem láttad, hogy milyen rossz állapotban van, Soph. A hasán lőtték meg. Mindenhol vér volt. Nem számítottam rá, hogy élve visszaér a birtokra. A vámpírok meg tudnak gyógyítani egy ilyen súlyos sérülést?

– Ha a vámpír elég erős, akkor igen.

– De ha ez igaz, akkor miért nem a vámpírvér az új csodaszer? Az ország minden kutatójának jól jönne valami ilyesmi!

– És mi történne velünk? A vámpírokkal? – kérdezte Sophie óvatosan. – Láttam, mire képesek az emberek. Mit gondolsz, mit tennének a vezetőitek, ha tudomást szereznének a vérünkről? Egy szempillantás alatt bezárnának minket. Vagy megpróbálnák. – A nő hátrasimította a férfi izzadságtól nedves haját. – Nem, Colin! Ezt a titkot minden élő vámpír tiszteletben tartja. Vagy meghalnak. Ilyen egyszerű.

– Akkor nekem miért mondod el?

– Vannak kivételek, meu querido[i]. Emberek, akikben megbízunk. – A nő megmozdult, a hátára lökte a férfit, és négykézlábra állt, miközben lehajolt, hogy lenyalja a mellkasán lévő izzadságot, és gyengéden megharapdálja a lapos mellbimbóit. A férfi beletúrt a nő hosszú hajába, és hátrarántotta a fejét, hogy a szemébe nézhessen.

– Akarsz vért venni tőlem, Sophie?

A lány mozdulatlanná vált, és azzal az intenzív pillantással tanulmányozta a férfit, mint egy ragadozó a prédáját. A nyelve végigsuhant a felső ajkán, és a férfi meglátta az agyarainak első felvillanását, a fehér hegyeket, amelyek alig látszottak az ínye alatt. A szeme megváltozott, színe ismét ragyogó borostyánszínű lett, amely elfedte az emberségét. Hosszú, lassú lélegzetet vett, az orrlyukai kitágultak, ahogy beszívták a férfi illatát.

– Érzem az illatát – mondta halk, érzéki dorombolással. – A véred illata mámorító. Gondolj a legfinomabb illatra, amivel valaha is találkoztál; sülő kenyér, csokoládé, fortyogó pörkölt – mindezek és még sok minden más. Ez nem csak vér, Colin, ez a te véred! És, ó, igen, akarok!

Colin mély, nehéz levegőt vett. Az adrenalinszintje felszökött, de ez nem félelem volt. Vagy nem csak félelem. Őrültnek kellett volna lennie, hogy ne félemlítse meg egy kicsit a gondolat, hogy valaki beleharap és iszik a véréből. De ez több volt ennél. Ez vágy volt, tisztán és egyszerűen. A fenébe is, ha nem izgatta fel a gondolat. És ha ettől beteges fasz lett, hát legyen.

– Oké – mondta. – Csináljuk!

Sophie szemének borostyánszínű ragyogása felerősödött, mintha csak bekapcsolt volna egy lámpát. Kinyitotta a száját, és az agyarai fehéren csillogva teljes hosszukban megmutatkoztak.

– Biztos vagy benne? – kérdezte.

Colin bólintott. – Csináld!

A nő lassan elmosolyodott, és elnyújtózott a férfi felett, bársonypuha sima puncijával csúszkálva a férfi farka felett és körül, csábítva őt, mintha még több csábításra lett volna szüksége. A mellbimbói súrolták a férfi mellkasát, miközben az arcát a férfi nyakába temette. Lélegzete forró volt, nedves nyelve simogatta a férfi nyakát. Colin szíve gyorsabban vert, mint a legrosszabb tűzharcokban, amelyeket valaha is átélt. Fellázadt a félelem ellen, emlékeztetve magát, hogy ez itt Sophie. Gyengéden lökdösődni kezdett a nő alatt, és Sophia felnyögött a nyakánál. Érezte, ahogy valami kemény és tompa dolog végigsúrolja az állkapcsa alatti bőrt, hallotta a lány elakadó lélegzetét.

Extázis. A farka azonnal és hihetetlenül megkeményedett. Sophie a férfi fölött ült, lábait a csípője két oldalán tartotta, selymes haja a mellkasára borult. Érezte a lány szájának húzását, agyarainak siklását, ahogy a vérét szívta. És olyan vágyat érzett, amilyet még soha nem tapasztalt. Legszívesebben maga alá fordította volna a nőt, és széttárva a lábait, keményen és hosszan megdugta volna. Megragadta a lány fenekét, kezeit végigcsúsztatta a feszes dombokon, és ujjait a lány lábai közé merítette. A lány nedves volt, és még mindig forró a korábbi orgazmustól. Sophia felnyögött, amikor a férfi elkezdte ki-be mozgatni az ujjait benne, és finoman előre-hátra dörzsölte magát a férfi erekcióján, ahol az olyan ínycsiklandón megrekedt alatta. A férfi a másik kezének ujjait végigvezette a lány fenekének vágásában, incselkedve a szorosan összehúzott záróizommal, és Sophie megrándult a férfi karjaiban, hüvelyének feszes falai összeszorultak Colin ujjai körül.

Szúrást érzett, enyhe fájdalmat, amikor a nő agyarai kihúzódtak a nyakából, de ezt gyorsan felváltotta a nyelvének meleg simogatása. A férfi vállára támaszkodva felült, gyönyörű mellei incselkedően közel ringatóztak. Szemei szinte teljesen borostyánszínűek voltak, ahogy a férfira meredt, ékszerként ragyogtak a sötét szobában. Szó nélkül felemelte a csípőjét, puha ujjai a férfi farkára fonódtak, ahogy ismét magába vezette a férfit, és lassan ringatózni kezdett előre-hátra.

Megfogta a saját melleit, megszorította és elengedte, körmeivel körbe-körbe karcolva a mellbimbóit, amíg azok szopogatásért nem könyörögtek, és amíg vér nem csíkozta a mellei kerek tökéletességét, és a cseppek ott lógtak a legvégükön. Előrehajolt, kezeit a férfi fejének két oldalára tette, miközben mozgott, fel-le csúszott a férfi sajgó farkán. Colin felmordult, kezével megragadta a lány csípőjét, és a helyén tartotta, miközben felfelé kezdett nyomulni, farkának minden egyes döfésével mélyebbre hatolva a hívogató testbe. A nő közelebb hajolt, és a férfi rácuppant az egyik mellére, erősen megszívva, a nyelvén érezve a lány vérének ízét, érezte, ahogy forrón lecsúszik, ahogy nyelt. Sophie felsikoltott, belső falai figyelmeztetően megremegtek a férfi körül. Colin elvigyorodott, szorosabban fogta a nő csípőjét, és figyelmét a másik mellre irányította, a szájába vette, és addig szopogatta, amíg az élénk rózsaszínűvé és duzzadttá nem vált.

Sophie lehunyta a szemét, a teste úgy ringatózott a férfi fölött, mintha transzban volna. Colin érezte, ahogy a nő orgazmusa gyűlik a hossza körül, érezte a remegést a hasában, a belső falainak megfeszülését, ahogy azok elkezdenek hullámzani a farkán, simogatva őt, arra sürgetve, hogy adja ki a magját. A férfi halkan felnyögött, próbált még egy kicsit kitartani, érezni akarta, ahogy a nő elélvez, ahogy a nedve eláztatja a farkát, és kicsöpög a duzzadt hüvelyéből.

– Colin – zihálta a nő. – Nem bírom... Nem bírom már sokáig!

– Akkor ne tedd, Sophie. Élvezz el a kedvemért!

Mintha csak a szavára várt volna, Sophie hátravetette a fejét, és felsikoltott, ahogy elárasztotta az orgazmus. Összeomlott a férfi tetején, és nyögdécselt, miközben egész teste a szexuális felszabadulás kínjaiban remegett. Colin összeszorította a fogait, élvezte az érzést, ahogy a lány puha teste remeg az övén, a hüvelye görcsösen hullámzik az orgazmus erejétől. Nyögve megszorította a lány csípőjét, átfordította magukat, felhúzta Sophia térdeit, és a lábait a vállára tette, miközben újra és újra beledöfte magát a testébe a szükség mámorában.

Sophie szemei kinyíltak. A lány szótlanul felhorkant, és mozogni kezdett, csípőjének felfelé irányuló lökésével válaszolt a férfi lefelé irányuló lökéseire, belső izmait megfeszítve, hogy még szorosabban megragadja a férfi farkát.

Colin érezte, hogy közeledik az orgazmus. Ezúttal nem lehetett megállítani. Fékezhetetlenül felkiáltott, ahogy földrengésként végiggördült rajta, megrázva a csontjaiig, testének minden izma megfeszült, ahogy a farka újra és újra lüktetett, mélyen Sophie testébe temetkezve, amíg ki nem ürült.

A férfi levette Sophia lábait a válláról, és átfordult, az oldalához szorítva a lányt.

– Jézusom, Soph! – sikerült kimondania.

A lány egy érthetetlen „mmph”-vel válaszolt, a hangját eltompította a férfi mellkasa.

Colin nem volt biztos benne, hogy meddig maradtak így. Még abban sem volt biztos, hogy mikor kezdtek el szeretkezni, vagy hogy mióta csinálják ezt. Azt viszont tudta, hogy valamikor mindketten elaludtak. Akkor ébredt fel, amikor Sophia nyugtalanul mocorogni kezdett, és felült mellé.

– Elaludtam – bosszankodott a lány. – Mindjárt hajnalodik. Nem tudom, hogy...

– Semmi baj, drágám! – nyugtatta a férfi, és visszahúzta a lányt a meleg ágyba. – Ezek sötétítő függönyök, és én majd őrködöm. Semmi baj!

A lány álmosan elmosolyodott, és felnyúlt, hogy megsimogassa a férfi arcát.

– Colin – suttogta. – El sem hiszem, hogy megtaláltalak!

– Megtaláltuk egymást, Soph! Most pedig aludj! Itt leszek, amikor felébredsz.

 

 

* * * *

 

A telefon csörgése rángatta ki Colint az álmából. Egy gyors pillantás az órára elárulta, hogy éppen elmúlt kettő. Újra megnézte. Délután kettő, tisztázta. Sophie összegömbölyödve feküdt mellette a takaró alatt. Ha nem ismerné jobban, azt hinné, hogy alszik, de egy közelebbi pillantásból kiderült, hogy ennél többről van szó. Nem olyan volt, mint a filmbeli vámpírok, akik sápadtak és szürkék, a kezük csontos, hosszú, görbe körmökkel. Az ő Sophie-ja nem volt halott. De ez valami több volt, mint alvás.

A többiekre gondolt, a vámpírokra, akiket meggyilkoltak, és most először értette meg, hogy mennyire kiszolgáltatottak voltak, amikor a támadóik lerohanták őket. Nem nyújtottak ellenállást. A haláluk brutális mészárlás volt, semmi más.

A telefon ismét csörgött, és összerezzent, mert azt hitte, Robbie lehet az, akinek vannak valamilyen hírei Leightonról. De rögtön utána jött a felismerés, hogy a házi telefonja csöng. Nem a mobilja, hanem a vezetékes telefonja. A térerő évekig elég gyenge volt itt, amíg a vámpírok ide nem költöztek, és nem fizettek egy új torony felállításáért. A szélessávú internet a vezetékes vonalon keresztül érkezett, így megtartotta a szolgáltatást, de már alig hívta valaki azon a számon.

Hagyta, hogy csörögjön. Hamarosan átkapcsol az üzenetrögzítőre, és meghallgathatja, hogy olyan valaki-e, akivel akar beszélni.

Felhúzta Sophie-ra a takarót, és kimászott az ágyból, ügyelve arra, hogy becsukja maga mögött a hálószoba ajtaját. Ahogy mondta is neki, a hálószobájában vastag függönyök lógtak, alattuk redőnnyel. Miután évekig mindenféle helyen és körülmények között aludt, szerette a sötét szobát és a kényelmes ágyat, amikor aludt.

A bejövő hívás átkapcsolt a rögzítőre, amikor belépett a nappaliba, a bőre libabőrös lett a hidegtől. Már majdnem megfordult, hogy visszamenjen a hálószobába, és felhúzzon egy melegítőt, amikor Garry McWaters ismerős hangja csendült fel a rögzítőből.

– Hé, Murphy! Itt vagy?

Colin hitetlenkedve meredt a gépre. Összeszorított állkapoccsal lépett a telefonhoz, és lerántotta a töltőről.

– Te szemétláda! – mondta morogva.

– Nem mondtad, hogy a nőnek testőre van, Murph! – rótta meg Garry. – Nem szép tőled!

Garry hangját hallotta Babe’s-nél a tegnapi lövöldözés után. Nem akarta elhinni, de most...

– És te sem mondtad, hogy a barátaidra indulsz támadni, te rohadék!

– Hé, mi nem céloztunk rád, haver. Egyáltalán nem sérültél volna meg, ha az a ribanc nem látja meg, hogy néhány srác odakint mászkál. Utálok amatőrökkel dolgozni, érted, miről beszélek? Mindegy, ő volt a célpont. Neked csak ki kellett volna nyitnod az ajtót, ahogy mindig is szoktad a hölgyeknek. Olyan úriember vagy, Murph! Ezt mindig is csodáltam benned.

– Igen, baszódj meg, Garry!

McWaters csak nevetett.

– Igen, de te elbasztad a tervet. És a fiúk nem örülnek neki. A teherautójukat szétlőtték, és tudod, mit gondolnak errefelé a teherautóikról. Különben is, szerintem te jól néztél ki, amikor elhajtottál. A testőr is, ami azt illeti. Mi ő, Delta? Ranger? A fickó biztosan részt vett valahol valamilyen kiképzésen. Hé – mondta hirtelen, mintha csak most jutott volna eszébe. – Hogy van a nő?

– Menj a pokolba!

– Ugyan már, aligha volt tehetetlen odakint. Jól néz ki a nő, és érti a dolgát. Kár, hogy a rossz oldalon áll.

– A rossz oldalon? Melyik is az?

Minden nevetés elszállt, és Garry hangja komorrá változott.

– A kibaszott emberi oldalon, Murphy! Te délről jöttél. Azt hittem, felismered az igaz ügyet, ha látod!

– Örülök, hogy csalódást okozhatok, seggfej!

– Ó, én nem csalódtam! Azt reméltük, hogy kiiktatjuk, de eléggé megsebesítettük. Úgy hallottam, ezek a vámpírok eléggé ragaszkodnak a nőikhez, eléggé szétesnek, ha valami rossz történik velük, mint Mariane-nel. De ez, a nagydarab fickó így majdnem elveszítette a barátnőjét? Ez majd megkeseríti a vadászatukat, nem igaz?

Colin a homlokát ráncolta. Honnan szerezte Garry az információit? Honnan tudta, hogy Leighton milyen súlyosan sérült meg, vagy egyáltalán, hogy még életben van? Ami azt illeti, honnan tudta, hogyan reagálna Raphael arra, hogy Leightont így lelőtték? Még ő sem tudta volna, mielőtt nem látta Jeremy reakcióját Mariane sérüléseire. Persze, a városban valószínűleg már mindenki tudott a Mariane elleni támadásról, de a vámpírbirtokon kívül senkinek sem kellett volna tudnia, hogy ez milyen súlyos hatással volt Jeremyre.

Egész idő alatt a városban élő emberek között keresték a téglát, de talán a tégla a birtokon belül volt.

Garry elhallgatott, és várta, hogy Colin reagáljon. Vajon megerősítést várt Leighton haláláról, vagy legalábbis friss híreket az állapotáról? Colin ajka meggörbült. A rohadéknak rohadt sokáig kell várnia, mire bármilyen információt kiszedne Colinból. Azonkívül jócskán elszámította magát, ha azt hitte, hogy Raphael reakciója hasonló lesz, mint Jeremyé. Jeremy egy kibaszott könyvelő volt. Raphael meg...

A francba! Raphael szét akarta szedni ezt a várost.

– Van bármi fogalmad róla, mit tettél, Garry? – kérdezte helyette. – Raphael ezért a te véreddel fogja befesteni a várost.

– A mindenit, remélem! – mondta Garry hamis lelkesedéssel. – Hát nem az én véremmel. De bárki másé is megteszi. – A hangja megkeményedett. – Mit gondolsz, mi a fenéért vettük pont őt célba, valaki más helyett? Ha azok a vámpírok elkezdik az embereket gyilkolni, talán a többieknek is kinyílik a szemük, és ráébrednek, hogy egy rakás szörnyeteg él közöttünk, és a kibaszott kormányunk szart sem tesz ellene!

– Szóval ezzel valamiféle politikai nyilatkozatot akarsz tenni? – kérdezte Colin hitetlenkedve. – Nem lesz itt semmiféle végső összecsapás, Mac! Nincs Waco, nincs Ruby Ridge, nincs média, amelyik a dicső áldozatodról tudósítana. Halott vagy, tisztán és egyszerűen. Te és az összes őrült haverod. Azok a vámpírok levadásznak, és olyan apró darabokra tépnek, hogy nem marad belőled elég, hogy eltemessék.

Colin nem várt választ. Letette a kagylót, és reszketett a dühtől. Az a hülye faszfej! Nem tudta elhinni, hogy Garry belement ebbe a tudatlan baromságba. A pokolba is, nem tudta elhinni, hogy Garry így ellene fordulna, azok után, amin együtt mentek keresztül, miután nem egyszer megmentették egymás életét. De Colin ezúttal nem tudja megmenteni. Szerencséje lesz, ha saját magát megmentheti. Amint a vámpírlord rájön, hogy Leighton volt a kifejezett célpont... Colin megrázta a fejét. Lehet, hogy nem sokat tud a vámpírokról, de ott volt, amikor Raphael tegnap este felébredt napnyugtakor. Látta, ahogy az a hatalmas, átkozott épület úgy zörög, mintha kartonpapírból készült volna.

A pokolba! Felejtsd el Garry McWaterst és az idióta barátait! Colin minden erejével azon lesz, hogy meggyőzze a vámpírokat, hogy ne öljék meg az összes embert innen Seattle-ig.

Egyik kezével előre-hátra dörzsölve beletúrt a hajába. Ma már nem tudna újra elaludni, nem ezzel a zümmögéssel az agya hátsó részében. De ha már ébren volt, akár csinálhatna valami hasznosat is, és kezdhetné mindjárt Leon és Ellen Pettijohnnal, a Babe’s bár tulajdonosaival. Meg volna lepődve, ha bármelyiküknek is közvetlen köze lenne ehhez az egészhez. Nem nyernének állami kitüntetéseket, de gyilkosnak sem tartotta őket.

Elindult vissza a hálószoba felé, azzal a szándékkal, hogy gyorsan lezuhanyozik, felöltözik, és elindul a városba. Ellen nappali műszakban dolgozott a piacon, de Leon valószínűleg otthon lesz, és még mindig alszik. Colin úgy gondolta, először oda megy. Telefonálhatna, de ezek a dolgok jobban működnek személyesen, és ha fel kell ébresztenie Leont az ágyból, annál jobb...

Nekiment a hálószoba ajtajának, és megállt.

A fenébe is! Ma nem tud átmenni Leonhoz. Nem mehet sehova. Sophia mélyen és teljesen tehetetlenül aludt az ágyában. Valószínűleg rajta kívül senki sem tudja, hogy itt van, de vajon hajlandó-e vállalni ezt a kockázatot? A pokolba is, dehogy.

Sarkon fordult, végigment a folyosón a dolgozószobájáig, és leült a számítógépéhez. Még egy dolgot megtehetne, és ehhez nem kell elhagynia a házat. Garrynek és a haverjainak valahol a közelben kellett meghúzniuk magukat, és ez egy kisváros volt. Ha Garry valamelyik törzsvendégnél szállt volna meg, az már kiszivárgott volna. De ha esetleg azoknál az idegeneknél rejtőzködött, akikre Hugh Pulaski panaszkodott... nos, Garry családja már régóta Cooper’s Restben élt. Valószínűleg volt egy olyan birtokuk a semmi hátsó részében, amiről Colin nem is tudott.

De ha megtalálná ma estig, még napnyugta előtt, akkor adhatna a vámpíroknak egy helyet, ahol elkezdhetik a keresést, egy fókuszpontot a vadászatukhoz. És talán, ha nagyon szerencsés, meg tudná akadályozni, hogy Raphael vérfürdővé változtassa Cooper’s Restet.

---

[i] kedvesem

Harmincharmadik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Sophia nagyot nyújtózkodott, és olyan jóllakottnak és nyugodtnak érezte magát, mint már nagyon régen nem. Talán még soha. A szemei csukva maradtak, de tudta, hogy Colin a közelben van. Érezte, hogy a férfi figyeli, és a hátát ívbe feszítve kidomborította magát a férfi előtt, kezeit a mellei fölé csúsztatva, majd le a combjaira, mielőtt a feje fölé nyújtotta volna őket egy utolsó nyújtózkodásban.

Colin halkan elkáromkodta magát, és a nő vigyorogva nyitotta ki a szemeit. Félmeztelen volt, a mellkasa csupasz, egy fekete kommandós nadrág feküdt mélyen a keskeny csípőjén, és úgy szemlélte a lány testét, mint egy kiéhezett ember.

– Miért vagy olyan messze? – dorombolta, és megpaskolta az ágyat.

– Ha az ágyba jövök, sosem jutunk ki innen, és mennünk kell! Isten tudja, hogy mennyire sajnálom, de vissza kell mennünk a birtokra!

Sophia felült, az agya máris a lehetőségeken kavargott.

– Történt valami?

– Ma felhívott egy régi barátom. Tudni akarta, hogy Leighton meghalt-e.

Sophia nagyon elcsendesedett. – Miért érdekelné ez őt? – kérdezte óvatosan.

– Mert valószínűleg ő az, aki lelőtte. Ő és a haverjai ölték meg Marcót és Prestont, és támadták meg Mariane-t.

Sophia ereje kéretlenül is feltámadt, és tűzzel töltötte el. Látta, hogy Colin szeme kitágul, és tudta, hogy az övé izzani kezdett. – Ki az a férfi? – követelte.

– Garry McWaters. Együtt szolgáltunk. – A férfi állkapcsa megfeszült, és a szemei összeszűkültek valami olyasmitől, ami több volt, mint harag. Megízlelte az érzelmeit, és felismerte. Árulás. És ezt Sophia nagyon is jól megértette.

– Szóval megöljük őt – mondta nyíltan.

Colin egyenesen a szemébe nézett.

– Megöljük – értett egyet. – És azt hiszem, tudom, hol kezdjük el keresni. Öltözz fel, és majd útközben beavatlak. Beszélnünk kell Raphaellel, mielőtt rossz embereket kezd el gyilkolászni.

 

* * * *

 

Colin parkolóállásba váltott a teherautóval, és kinyitotta az ajtót anélkül, hogy a kulcsot kivette volna a gyújtásból. Ma este még több vámpír volt a kapunál, és mindannyian idegesek voltak az adrenalintól, vagy bármi is volt az, ami a vámpírokat idegessé teszi. Nem féltek és nem is idegesek voltak, hanem… inkább izgatottak, mintha valami nagy dolog készülne történni, és már alig várták. De ez nem akadályozta meg őket abban, hogy alaposan átkutassák őt és a kocsiját, mintha még sosem látták volna. Mintha Sophia nem ott ült volna mellette.

És teljesen figyelmen kívül hagyták a Leightonra vonatkozó kérdéseit. Vagy nem tudtak semmit, vagy nem mondták el.

A főépület úgy ki volt világítva, mint egy átkozott partipalota, a nagy üvegajtókon át áradtak kifelé a fények. Embereket látott bent állni – vámpírokat. Rengeteg vámpírt, mindannyian harci ruhába öltözve. Olyan volt, mintha újra egy bevetésen lett volna – mindenki tetőtől talpig feketében, kommandós nadrágban és bakancsban, hosszú ujjú pólókban –, kivéve, hogy néhány katonának kilátszottak az agyarai.

Sophie mögé lépett, és erősen megragadta a kezét, kényszerítve őt, hogy megálljon, és szembeforduljon vele.

– Sophie – tiltakozott. – Erre most nincs időnk!

– Figyelj rám! – erősködött a lány. – Leighton biztosan túlélte az éjszakát, különben az őrök nem lennének ilyen nyugodtak.

– Ez nyugodt volt?

– Hidd el, Colin! Ha meghalt volna, nem jutottál volna át a kapun, legalábbis nem egy darabban!

– Oké, remek, menjünk be, és...

– Figyelj rám! – ismételte meg sürgetően. – Kaptál egy kis ízelítőt abból, hogy Raphael mire képes. Csak egy kis ízelítőt, Colin. Ha rád támad...

– Nagyfiú vagyok, Sophie! Tudok vigyázni magamra!

A lány dühösen megrántotta a karját.

– Ettől nem! De én igen. Érted, amit mondok? Hagynod kell, hogy megvédjem magunkat, ha arra kerül a sor! Ne avatkozz bele, és ne próbálj segíteni!

Colin lefelé bámult a lányra. Nem volt bizonytalan ember, és nem érezte szükségét annak, hogy állandóan bizonyítania kelljen. A seregnél eltöltött tizenkét év megtanította arra, hogy mennyire fontos félreállni, és hagyni, hogy más vegye át a vezetést, ha az jobban el tudja végezni a munkát. De hatalmas, kozmikus különbség volt Sophie és a társai között. Azt akarta, hogy mögé bújjon, amíg ő Raphael ellen harcol? A fickó ellen, aki kisebb földrengéseket tud okozni, amikor felbosszantotta magát?

– Colin – mondta a lány. – Kérlek! Tudom, hogy mit kérek, de ez az egyetlen lehetőség!

A férfi félrenézett. – Bassza meg! – vicsorította. – Jól van, rendben! De úgy segíts, Sophie, ha bármi történik veled, a térdemre fektetlek, és...

A nő az ajkát a férfi ajkára tapasztotta, elhallgattatva ezzel.

– Ígéretek, ígéretek! – suttogta. Egy pillanatra megdermedt, aztán a feje az épület felé fordult. – Raphael! – mondta.

Colin átnézett a feje fölött, és meglátta a térdelő Robbie-t.

– Menjünk! – mondta.

Harmincnegyedik fejezet

Fordította: Szilvi

 

Raphael kinyitotta a szemét, és azonnal Cynért nyúlt. Egész nap tudatában volt, hogy a lány mellette fekszik, egész nap hallotta, ahogy a szíve minden egyes dobbanással erősebbé válik. Életben fog maradni. Ezt most már tudta. És meg fog gyógyulni. De ez egy hosszú, lassú folyamat lesz, és valószínűleg sok hónap, mire újra teljes erőre kap. Bármilyen erős is volt, csak korlátozott volt, amit meg tudott tenni. A vére elindíthatja a folyamatot, életben tarthatja és felgyorsíthatja a gyógyulást. De ezekkel a sérülésekkel a testének a saját tempójában kellett megtennie a gyógyulás egy részét.

Gyengéden a karjába zárta a lányt, és előrehajolt, hogy megcsókolja a homlokát. A nő megmozdult, de nem ébredt fel. Azonban tudta, hogy a férfi ott van, és ez elég volt neki. Inkább a gyógyulásra tartogassa az energiáját, minthogy felesleges szavakra pazarolja.

Felemelve a karját, az agyaraival feltépett egy eret, és a csuklóját Cyn szájához engedte. A lány mohón rácsimpaszkodott, ami újabb jele volt növekvő erejének. Az egyik keze felemelkedett, hogy megfogja a csuklóját, miközben szívta a vért, és Raphael észrevette, milyen törékenynek tűnik, és hogy mintha lefogyott volna az elmúlt néhány órában. A teste önmagát használta fel. Eszébe jutottak Dr. Saephan tegnapi szavai. Az ő Cynje még mindig ember volt. Emberi vérre volt szüksége, hogy pótolja, amit elvesztett, és táplálékra is szüksége volt azon túl, amit Raphael adni tudott neki.

A lány szorítása meglazult a férfi csuklóján, ahogy abbamaradt a vér szívása, és úgy tűnt, egyre mélyebb álomba merül. Raphael a szájára tapasztotta a száját, megcsókolta, és szerelmes szavakat mormolt az ajkára. Felemelte a fejét, és hátrasimította a lány haját az arcából.

– Egy rövid időre el kell hagyjalak, lubimaya – mondta halkan. – Saephan doktor itt lesz veled, Elke pedig odafent lesz. Tudnom kell, hogyan történt ez, Robbie miért...

A lány szemei kinyíltak, és ismét megragadta a férfi csuklóját.

– Ne bántsd őket! – mondta feszülten, ami úgy tűnt minden erejét elveszi.

Raphael elcsitította a lányt, és óvatosan kicsavarta a csuklóját, hogy a sajátjába foghassa az ő kezét. Megcsókolta a kézfejét. – Mit gondolsz, kit fogok bántani, lubimaya? Most már halkan, hallak!

– Robbie – sóhajtotta a lány. – Murphy. Nem az ő hibájuk volt!

Raphael szája összeszorult, és megcsókolta a lány szemhéját, kényszerítve, hogy becsukja a szemét, hogy ne lássa a dühöt az arcán. Nem tenne olyan ígéretet, amit nem tudna betartani. Főleg nem Cynnek.

– Aludj! – sürgette a lányt, és gyengéd lökést adott az elméjének, biztosítva, hogy pihenni fog a visszatéréséig.

Megvárta, amíg a lány egyenletesen lélegzik, aztán fölé húzta a takarót, odament az íróasztalhoz, és felvette a mobilját.

– Uram – válaszolt azonnal Duncan. – Hogy van?

– Életben marad – mondta Raphael komoran. – Mondd meg doktor Saephannak, hogy gyűjtsön össze minden szükséges felszerelést. Felküldöm a liftet. Az orvoson kívül senki más nem jöhet le ide, Duncan!

– Természetesen, uram! Már minden elő van készítve, Saephannak csak a vért kell hoznia a raktárból.

– Amint ideér Cyn mellé, feljövök. Hol van Robbie?

– Itt van, uram, és készen áll, hogy elfogadja az ítéletét.

– Valóban? Majd meglátjuk! – Raphael bontotta a kapcsolatot, és visszadobta a telefont az asztalra. Elsőként a páncélterem ajtajához ment, kinyitotta, és felküldte a liftet Dr. Saephanért. Amíg várakozott, magára húzott egy köntöst, aztán leült az ágyra Cyn mellé, fogta a kezét, tudta, hogy megérzi a jelenlétét, és megnyugszik tőle.

Hangokat hallott a liftaknából, hallotta, ahogy Saephan irányítja a többieket, miközben bepakolják az orvosi felszerelését. Aztán becsukódott az ajtó, és hallotta a motor zúgását, ahogy a lift ereszkedett lefelé. Az ajtók kinyíltak, és Peter Saephan kilépett, majd azonnal térdre ereszkedett.

– Uram!

Az orvos nagyon okos ember volt. Elég sokat volt már erőteljes vámpírok között, hogy tudja, Raphael az indulatai határán jár, ha a párja ilyen súlyosan megsérülve fekszik mellette. Raphael Saephan lehajtott fejére meredt, és küzdött az ösztönnel, hogy átugorjon a szobán, és elpusztítsa ezt a betolakodó férfit.

– Doktor – morogta végül. – Azt mondtad, vérre van szüksége. Hoztál neki?

– Igen, uram! – Saephan gyorsan felnézett, tekintete Raphael és Cyn között cikázott, arckifejezése egy olyan orvosé volt, aki nem lát mást, csak egy beteget, akinek kétségbeesetten szüksége van az ellátására.

És ettől Raphael könnyebben megnyugodott. Saephan nem azért volt itt, hogy ártson Cynnek, vagy hogy elrabolja őt. Azért volt itt, hogy segítsen neki. Felállt, és mivel tudta, hogy az orvos nem szívesen közelítene, ha ilyen közel maradna, a fürdőszoba ajtajához sétált, majd visszafordult, hogy azt mondja: – Le kell zuhanyoznom! Egyelőre a gondjaidra bízom!

Saephan először nézett a szemébe.

– Vigyázni fogok rá, uram! A becsületemre esküszöm!

Raphael bólintott, a tekintete megpihent Cynen, majd visszatért Saephanra. – Köszönöm, Peter! – Hátralépett a fürdőszobába, és becsukta az ajtót.

Raphael levetette a köntösét, és gyorsan lezuhanyozott. Normális esetben nem foglalkozott volna vele, hiszen az volt a szándéka, hogy az ellensége vérében fog fürdeni, mielőtt véget érne az éjszaka. De Cyn vérével volt borítva, és a nő az övé volt. A vére az övé volt, senki másé. Így hát hagyta, hogy a szappan és a víz végigcsurogjon a testén, és magában megesküdött, hogy azoknak a vére, akik bántották az ő Cynjét, ugyanúgy fog folyni ma este, mint a víz.

Nem foglalkozott azzal, hogy megszárítkozzon, csak egy törülközőt tekert a csípője köré, és felrántotta az ajtót, hirtelen meg kellett győződnie róla, hogy a lány jól van.

Saephan alig vette észre a jövetelét. Szétszórtan felpillantott, de a figyelme nagy része a betegén maradt. Már felakasztott egy egység vért, és ellenőrizte Cyn infúzióját, sötét fejével a nő túl vékony karja fölé hajolva.

– Megmentette az életét, uram – mondta Saephan halkan. – Ha bárki más... – Mély levegőt vett. – Ő a párja, uram, de a barátom is, és féltettem őt!

Raphael csuromvizesen állt ott, nézte, ahogy egy másik hím megérinti a társát, és ráébredt, hogy ebben az emberben jobban megbízik, mint bárki másban.

– Az én Cynem hűséget ébreszt másokban – jegyezte meg.

Saephan ránézett. – Ahogy Ön is, uram. Soha ne kételkedjen ebben! – Visszafordult Cynhez, és amikor legközelebb megszólalt, egy orvos személytelen, száraz előadásmódjával beszélt, aki beszámol a betege állapotáról. – Jelenleg a legnagyobb szüksége emberi vérre van. Elvesztette... – A professzionális viselkedése egy pillanatra megcsúszott, és nagyot nyelt. – Nagyon sokat vesztett – folytatta kissé érdesen. – De ezt tudom pótolni. Természetesen rengeteg van készleten, és az ő típusa gyakori. Kereszthasonlításra nincs szükség, mert az Ön vérével ellensúlyozhat bármilyen összeférhetetlenséget. Emellett dehidratált is, úgyhogy egy második infúziót is be fogok kötni, és egyúttal szükséges tápanyagot is adok neki. A sérülés súlyosságát és típusát figyelembe véve, antibiotikumot is adok hozzá. Ismétlem, mivel az Ön vére dolgozik benne, ez leginkább elővigyázatosságból van. A legjobb esetben szükségtelen, a legrosszabb esetben gyorsítja a gyógyulását. De, uram – fordult meg Saephan, és először fordult közvetlenül Raphaelhez. – Még az Ön vérével együtt is, a sérülései... – Levegőt vett. – Nagyon sokáig fog tartani, mire teljesen meggyógyul!

Raphael bólintott. – Értem. – A szekrényhez sétált, és röviden végigdörzsölte a testét a törülközővel, mielőtt felvette az éjszakai ruházatát. Farmer, pulóver, bakancs. Fekete az árnyékban való mozgáshoz; fekete az ellenségeire való vadászathoz.

Saephan ismét Cyn fölé hajolt. A válla fölött szólt hátra anélkül, hogy megfordult volna.

– Engedelmével, uram, teljesebben lefürdetem, amíg távol van. Könnyebben fog pihenni, ha tiszta lesz.

Raphael megdermedt a bakancshúzás közben, és ismét le kellett küzdenie a párját védelmező ösztönt. Némi erőfeszítéssel félretolta, és lenyelte a frusztrációval teli felszisszenő vicsorgását, hogy ne riassza meg az orvost.

– Tedd, amit szükségesnek érzel! – sikerült kimondania, és bakancsába belelépve, felegyenesedett. – De – folytatta –, rajtad kívül senki sem láthatja őt így, doktor!

– Természetesen, uram! Nem is akarnám másképp!

– Elke fent fog őrködni. Te itt maradsz, amíg vissza nem térek!

– Értettem, uram!

– Rendben. Akkor magadra hagylak!

Raphael odament az ágyhoz, és végigsimított a kezével Cyn arcán. Elég közel hajolt, hogy ismét megcsókolja a lány száját, és az ajkára suttogta: – Megfizetnek, lubimaya! A felelősök ma éjjel meghalnak!

 

* * * *

 

Elke gyorsan felnézett, amikor Raphael kilépett a liftből.

– Uram?

– Életben marad, Elke. Mások nem lesznek ilyen szerencsések! Doktor Saephan vele marad, amíg vissza nem térek. Te fogod őrizni ezt a bejáratot! Senki sem mehet se ki, se be a szobámból, megértetted?

– Igen, uram.

A férfi lehalkította a hangját, hogy egyedül csak a nő hallja.

– Tudom, hogy szívesebben csatlakoznál a vadászathoz, Elke, de senkiben sem bízom jobban, hogy őrizze őt!

Elke halvány szeme rózsaszínűvé vált az el nem sírt könnyektől, és Raphael meglepetten pislantott. Még soha nem látott nála érzelmeket, kivéve a dühöt.

– Az életem árán is vigyázni fogok rá, atyám! Az én helyem itt van!

Raphael lehajtotta a fejét, és enyhén elmosolyodott. Tudta, hogy Cyn és Elke afféle barátok voltak. Együtt edzettek a tornateremben, és mivel Elke volt az egyetlen női őr a belső körében, gyakran osztották be Cyn mellé. De egészen mostanáig nem tudta, milyen mélyreható ez a barátság.

– Jó vadászatot, uram! – mondta Elke.

Raphael kivillantotta a fogait.

– A föld ma éjjel fekete lesz a vértől, Elke! Esküszöm! – Megpaskolta a nő vállát, és elkomolyodott tekintetével végigfürkészte a nagytermet. Duncan már ott volt, feléje lépkedett. Félúton találkoztak.

– Uram – kezdte Duncan, de Raphael félbeszakította.

– Hol van?

Robbie kilépett a nagy közös helyiségből.

– Itt vagyok, uram! – Néhány lépést tett Raphael felé, majd lehajtott fejjel térdre ereszkedett.

Raphael a nagydarab testőr csupasz nyakára meredt.

– Mondd meg, miért érdemled meg, hogy élj! – morogta.

– Mert nem tett semmi rosszat – szakította félbe egy másik hang.

Raphael lassan elfordította a fejét, és a válla fölött arra nézett, ahol Colin Murphy állt a nyitott ajtóban Lucien gyermekével, Sophiával. Hideg, nedves levegő áramlott körülöttük, és a lábához csapódott.

– Te – gúnyolódott Raphael. – Még egy, aki valahogy sértetlenül túlélte, miközben az én Cynemet darabokra tépték!

– Uram! – tiltakozott Robbie, de Raphael egy éles pillantással elhallgattatta, épp elég erőt kifejtve, hogy a férfit a helyén tartsa anélkül, hogy bántotta volna.

– Légy nagyon óvatos, Robert! – figyelmeztette. – Az egyetlen ok, amiért még életben vagy, az az, hogy Cyn az életedért könyörgött, bár alig volt hozzá ereje. Ne tedd hiábavalóvá az áldozatát!

Raphael szembefordult Murphyvel, és teljes figyelmét a férfira szentelte. Lazán összeszedte az erejét, és hagyta, hogy egy aprócska töredéke kiáramoljon a szobába, ami elég volt ahhoz, hogy szétszórja a papírokat és megzörgesse az ajtókat.

Meglepetésére Sophia előrelépett, meredeken felemelkedett a saját védekezése, és úgy terjeszkedett, hogy körülölelje az emberi férfit. A szemei enyhén izzani kezdtek, ahogy növekedett az ereje, és közvetlenül a sokkal nagyobb ember elé állt, kezeit az oldala mellé szorítva, állát dacosan felemelve.

Raphael lustán pislantott, és lenézett rá.

– Lehet, hogy az atyád az utódjának szánt, Sophia, de soha ne ess abba a hibába, hogy azt hidd, egyenrangú vagy velem!

A lány formás állkapcsa dühösen megfeszült, de röviden bólintott, elismerve a férfi szavainak igazságát. Aztán az álla ismét felemelkedett, és így szólt: – Meghalna azért, hogy megvédje a párját, Lord Raphael. Én sem teszek kevesebbet!

Raphael alaposabban tanulmányozta őt, és most először vette észre a közte és Murphy között lévő kapcsolatot. Nagyon új és nagyon gyenge volt, de ott volt. A homlokát ráncolva Duncanre pillantott, aki nyílt kíváncsisággal szemlélte az újonnan párosodott párt. Úgy látszik, erről senki más sem tudott. Ez nem akadályozta volna meg abban, hogy megölje a lányt, ha kell, de hajlandóvá tette, hogy meghallgassa.

– Robbie – mordult hátra Raphael a válla fölött. – Mondd el, mi történt!

A következő néhány percben Robbie részletesen elmesélte neki az előző nap történteket.

– Már majdnem elmentünk, uram – mondta Robbie, amikor a meséje végére ért. Még mindig térdelt, de a szeme nyílt őszinteséggel nézett Raphael szigorú szemeibe. – Cynt a teherautó ajtaja felé tereltem, fedeztem a hátát, amikor új irányból nyitottak ránk tüzet. Ismeri Cynt, uram! Beugorhatott volna a teherautóba, a saját biztonsága érdekében, de ehelyett tüzelni kezdett, fedezve Murphy hátát. Meg kellett volna ragadnom, nem lett volna szabad elengednem. Ekkor... – tört meg először a hangja, és lenézett. – Sajnálom, uram! Cynt és Önt is cserben hagytam!

– Nem az ő hibája! – erősködött ismét Colin Murphy. – A fenébe, Raphael, meg kell hallgatnod!

Raphael vámpírjai, akik már amúgy is idegesek és vadászatra készen álltak, felborzolódtak az ember hangjára, és még Sophiának is volt annyi esze, hogy intőn a párja karjára tegye a kezét. Murphy mély levegőt vett, és óvatosabban folytatta.

– Elnézést kérek, uram! De egy ismerősöm ma felhívott egy olyan információval, amit feltétlenül hallania kell!

Raphael türelmetlenül csikorgatta a fogait. Túl sokáig tartott ez az egész.

– Beszélj! – követelte.

– Leighton kifejezetten célpont volt – mondta Murphy feszülten. – Tudták, vagy azt hitték, hogy tudják, hogy a kiiktatásával személyesen téged gyengítenének meg. Azt hitték, hogy a vámpírjaid vezető nélkül maradnak és megőrülnek, vagy te is csatlakozol hozzájuk, és válogatás nélkül elkezditek mészárolni az embereket. Vérfürdőt akartak. Azt akarják, hogy minden televízióban és az egész interneten címlapokon üvöltsön, hogy vámpírok járják az éjszakát, és ártatlan embereket mészárolnak le.

Raphael elgondolkodva szorította össze az ajkát.

– Állj fel, Robbie! – mondta anélkül, hogy megfordult volna. Hallotta, ahogy az ember mögötte talpra áll.

– Uram – mondta Robbie.

Raphael megfordult. – Az egyetlen szó, amit Cyn ma reggel mondott, az a védelmedre szólt… és az övére – tette hozzá, a fejét Murphy felé biccentve. – És az eseményekről szóló beszámolód igaz volt. – Némán nézte a testőrt. Robbie már régóta vele volt, és Raphael egyik vámpírjával volt párosodva. Ezért is bízta rá Cyn védelmét. – Nem fogunk lassítani miattad – mondta neki most. – De szívesen látunk, ha csatlakozol a gyilkosok utáni vadászathoz!

– Köszönöm, uram!

– Uram – szólalt meg ismét Colin Murphy, és Raphael sötéten fordult szembe vele.

– Tudtak Mariane-ről – mondta az ember sürgetően. – Tudták, mit tett Jeremyvel az őt ért támadás, hogyan gyengítette le őt. Tudták, hol találják Marcót és Prestont... – Gyors pillantást vetett Sophiára, mielőtt halkan folytatta: – És azt is tudták, hogy Leighton még életben van, amikor tegnap idehoztuk.

Raphael rá meredt, és a Sophia által kialakított új kapcsolat ellenére könnyedén belecsúszott az ember gondolataiba. A férfi az igazat mondta, ahogy ő tudta. És ez azt jelentette, hogy Raphaelnek van egy téglája ezen a birtokon. A saját emberei, akiket Malibuból hozott, ízig-vérig lojálisak voltak. Erre az életét tette volna fel. Minden nap erre tette fel az életét. Körülnézett, és megállapította, hogy kik vannak ott... és ki nem.

– Hívd fel Lorent! – parancsolta Wei Chennek, és figyelte, ahogy a fészek vezetőjének kitágul a szeme, ahogy a környező arcokat vizsgálgatva ráébredt, hogy Loren nincs köztük. Elővette a zsebéből a telefonját, és gyorsan végiglapozta a névjegyzékét.

– Loren – mondta, a hangjában nyilvánvaló meglepettséggel. – Hol vagy?

Raphael még időben elvette tőle a telefont, hogy meghallja Loren válaszát.

– Marcónál vagyok – mondta. – Egy lehetséges betörésről kaptam hírt.

Raphael még a telefonvonalon keresztül is hallotta a hazugságot a szavaiban, és ez csak megerősítette azt, amit már kezdett sejteni.

– Szeretnéd újra megpróbálni? – kérdezte Raphael hidegen.

– Uram! – Loren zihált. – Uram, én...

– Azonnal gyere vissza ide! És hozd magaddal a nőt is! – Letette a kagylót, miközben Loren még mindig hablatyolt, és próbálta igazolni a kétszínűségét. Idióta rohadék! Gyors pillantást váltott Juróval, aki bólintott, és néhány lépést eltávolodott, két biztonsági emberét is magával vitte.

Miközben halkan tanácskozni kezdtek, Raphael Murphyhez fordult.

– Tudod, kik ezek a gyilkosok? – kérdezte.

– Némelyiküket – válaszolta az ember. – És azt hiszem, azt is tudom, hogy legalábbis néhányuk hol rejtőzködött. De nem tudom az összes nevet. Ha azokat, akiket ismerek, élve el tudjuk kapni, akkor...

Raphael mögött megszólalt Robbie.

– Várj egy percet! – Megkerülte Raphaelt, hogy szembenézzen Murphyvel. – Cyn lefényképezte a rendszámtáblákat abban a parkolóban!

– Így van – értett egyet Murphy, és csettintett az ujjaival. A tekintetét Raphaelre irányította. – Szükségünk van a mobiljára!

Raphael előhúzta a telefonját a belső zsebéből, és felhívta Peter Saephant, aki az első csörgésre felvette.

– Igen, uram? – mondta halkan.

– Cyn?

– Jól pihen, uram. A folyadékok máris segítenek.

– Kiváló! Szükségem van Cyn mobiljára! A tegnap esti ruhái egy táskában vannak a szekrényben. Megnéznéd, hogy ott van-e a telefonja?

Rövid szünet következett, aztán Raphael hallotta, ahogy a szekrényajtó kinyílik, majd követi egy műanyag zacskó éles reccsenése.

– Egy pillanat, uram – mondta Saephan, majd halk puffanás követte, ahogy letette a telefont. Újabb műanyag zizegés, majd ismét felvették a telefont.

– Megvan, uram! Hadd... Letisztítom a vért egy kis alkohollal.

Cyn vére, tudta Raphael, és hálás volt a jó doktor higiénikus ösztöneiért.

Saephan így folytatta: – Úgy tűnik, rendben van, de az akkumulátor lemerült. Akarja, hogy...

– Erre nem lesz szükség, doktor, köszönöm! Ha betennéd a liftbe, és felküldenéd…

– Természetesen, uram! Még valamit?

– Nem, köszönöm!

Raphael bontotta a kapcsolatot, és a többiekhez fordult.

– A telefon most érkezik a liftben.

Murphy előrelépett, mintha ő maga akarná elvenni a telefont, de Raphael felmordult, és Duncan az ember elé lépett, elállva az útját.

– Majd Elke felveszi – mondta Duncan. A hangja elég nyugodt volt, de a testbeszéde nem hagyott teret a vitának.

Murphy kinyitotta a száját, mintha mégis tiltakozni akarna, de elakadt a szava, amikor Raphael felé fordulva meglátta az arcát. Duncan talán nyugodt volt, de Raphael egészen biztosan nem.

Murphy elhátrált, hogy Sophia mellé álljon, aki kissé eléje helyezkedett, és ellenséges pillantást vetett Raphael irányába. Duncan eközben megvárta, amíg ismét meghallják a liftajtók becsukódását, majd odaküldte az egyik vámpírőrt, hogy vegye el a telefont Elkétől, aki a helyén maradt.

Az őr odavitte a telefont Duncanhez. Raphaelre nézett engedélyért, majd belépett a telefon memóriájába.

– Itt vannak – erősítette meg, miközben lapozott a fényképek között. – Van egy felvétel az egész telekről, aztán az egyes rendszámok. Úgy tűnik, mintha ... igen, az összeset megszerezte – mondta csodálkozva.

– Le tudom futtatni azokat... – kezdte Murphy.

– Erre nem lesz szükség – szakította félbe Duncan.

Magához intette Maxime-ot a főiroda mellől, ahol Wei Chennel és néhány másikkal együtt állt, és az eseményeket figyelte. Az ott állók közül senki sem volt vadász – Raphael katonáit kifejezetten kiválasztották és kiképezték. De még azok között a vámpírok között is, akik ma este nem vettek volna részt aktívan a vadászatban, még azok között is, akik ébren töltött óráik nagy részét a számítógép előtt töltötték, az izgalom szintje magas és ragályos volt.

Duncan átadta a telefont Maxime-nak, és a lány átlapozta a képeket, sokkal gyorsabban haladva, mint ő. Önelégült pillantást vetett Murphyre.

– Adj öt percet! – mondta, és elindult a közeli iroda felé.

– A legtöbb rendszámtábla helyi – jegyezte meg Murphy, miközben figyelte, ahogy Maxime elsétál. Visszafordult Raphaelhez. – Szóval gondolom, a tulajdonosok is azok. És van néhány lehetséges tartózkodási helye annak a fickónak, aki ma délután felhívott, hogy gúnyolódjon velem – Garry McWaters. Errefelé nőtt fel, de tegnapig azt hittem, hogy San Diegóban él.

– Nyilvánvalóan nem – jegyezte meg Raphael utálkozva.

– Igazad van – ismerte el Murphy. – De azt akarta, hogy ezt higgyem. Tudnám, ha a városban lakna. Ezen a helyen nem lehet titkot tartani. De a családjának van néhány régi birtoka a semmi közepén. Nem is tudtam, hogy ott vannak, amíg nem kerestem valami hasonlót.

– Honnan ismered őt?

Murphy a homlokát ráncolta, mintha vonakodna beszélni.

– A barátom volt – ismerte el kényszeredetten. – Azt hittem, felismertem a hangját tegnap kint a kocsmánál, miután Leighton elesett, de most már biztos vagyok benne.

– Akkor ma este meghal! – mondta Raphael sötéten.

Murphy megrázta a fejét, de nem vitatkozott, ami jó volt, mert Raphael nem volt abban a hangulatban, hogy bárki is ellentmondjon neki, legkevésbé egy ember.

– Nézd – mondta Murphy türelmetlenül. – Nincs ránk itt szükséged. Amíg várod, hogy Loren megjelenjen, Sophia és én beugorhatunk Leon Pettijohnhoz.

– Annak a kocsmának a tulajdonosa, ahol Cynthiát megtámadták, uram – tette hozzá Sophia. – A feleségével közösen birtokolják, de csak a férfi dolgozik ott. Az asszonynak a helyi piacon van nappali munkája.

– Nem hiszem, hogy ők is benne lennének ebben az ügyben – ugrott közbe Murphy. – Már próbáltam felhívni Leont a kocsmában, de nem veszi fel. Valószínűleg retteg a tegnapi lövöldözés után, de ha szóra tudom bírni, tudni fogja, ki volt még ott. Nem csak McWaters lövöldözött ránk.

Raphael némán tanulmányozta az embert. Nem volt hajlandó bízni benne, de Cyn igen.

– Akkor a vadászatunk a kocsmában kezdődik – mondta Raphael. – Robbie beszámolója alapján valószínű, hogy a támadók közül egyet vagy többet eltaláltatok, ami azt jelenti, hogy véreztek. Elkapjuk a szagukat, és így követjük őket, ha semmi más nem segít. Sophia, te és Murphy menjetek el ennek a kocsmatulajdonosnak a házához, és ha bármi érdemlegeset találtok ezektől az emberektől, szóljatok nekünk! Ha nem, akkor majd később utolértek minket.

– Loren a kapunál van, uram – mormolta Duncan.

Raphael lassan, gonoszul elmosolyodott.

– Kiváló!